Név: Árnysárkány;
Állampolgárság/Faj: Predacon;
Nem: Férfi;
Jellem: Mogorva természeténél fogva nem sok bajtársnak örvend. Nem is akar igazából, ugyanis jobban szeret egyedül dolgozni. Kegyetlenül elítéli az árulást és ugyanolyan hidegvérrel megöli azokat, akik elárulják fajtáját. Ezek mellett titokzatos egyéniség: takarja érzéseit, ezért is remekel harcokban. Nem tűri meg az idegen behatolókat, mérettől, nemtől és rangtól függetlenül. Árnysárkány ugyanis nem törődik azzal, ki nemesi vagy "sáros" származású. Viszont lojalitási magatartása olyan nagy, hogy ha valakinek behódol, azt haláláig védelmezi. Eszméjévé vált, hogy a harc nem oldja meg a nagyobb problémákat, viszont a küzdelem a fajtájának az életét átkíséri eme tevékenység.
Beállítottság: Változó;
Lakhely: Eredetileg a Dzsungelbolygó, most a Föld.
Küllem: Teljes kinézetKaszt: Ninja;
Alt üzemmód: Szárnyas bestia Előtörténet:
Lényegtelen, hogyan jöttem erre a világra, hiszen csak egy árnyék vagyok, aki követi prédáját, s végül... véget vetek szánalmas kis életének. Nos, te is az áldozatom van, ám mivel oly kegyesen kérted, meséljek magamról, megadom neked ezt a csekélységet és elmondom, honnan is származom.
A magam fajta Predacon a Dzsungelbolygón született egy kisebb törzsben. Viharos időket élt meg akkoriban a családomnak nevezett falka, ezért is szigorúak voltak az életben maradási feltételek. Akiket a testvéreimnek nevezhettem, azok a gladiátori kiképzésen a porba hullottak, s csak néhányan maradtunk, mint harcosok. Büszkeségünket minden áron megvédtük a nem szívesen látott betolakodók elől. A legtöbb ilyen élőlény hamuként végezte, s erről gondoskodtunk. Hogy miért? Az ok nemes egyszerű: akik bolygónkra bemerészkedtek, megtámadtak. Úgyhogy nincs szükségünk ilyen szánalmas sorsra. Mondhatni a haragunk a természet haragja is egyben. Miért lettünk ilyenek? Erről is az a Jhiaxus nevezetű egyén tehet róla, akit ugyan való igaz, hogy magunk valónak tekintettük, de elárulta a fajtánkat azzal, hogy utat mutatott az Ezüst Autobotoknak eme csodálatos bolygóra és elrabolták a vezérünk lányát. Ostoba öregember erre nem gondolt? Attól a naptól kezdve a törzsemnek – egyben nekem is – a rögeszmémmé vált, hogy Jhiaxus elárult bennünket. Valamennyi testvérem el is hagyták a bolygót, hogy üldözőbe vegyék a vén bolondot. Magam is elindultam volna, de valamely módon mégis maradtam. Talán a hűségem béklyózott a hazabolygómhoz vagy más miatt nem tudtam elhagyni? Ki tudja, miért…
Egy nap mégis távoznom kellett. Az energiaforrásunk szűkösen fogyott, hogy már számos Predacon veszett „éhen”. Már-már egymást kezdték felfalni a fajtársaim, úgyhogy az életemtől függött ez az egész. Álmomban akartak végezni velem, ám én fürgébb voltam – ninja lévén – és egyhamar földre kényszerítettem őket.
- Hogy lehettek ilyenek? – kérdeztem tőlük megvető pillantást vetve a haldoklókra és megtapostam őket. – Így jár az, aki elárulja igaz testvéreit! – azzal bestia módba kapcsoltam és elhagyni készültem a bolygót.
Ám arra nem számítottam, hogy az Ezüst Autobotok karmaira jutok, néhány magam fajta Predacon-al együtt, köztük Blackarachniát, Skorponok egy szem lányát. Ki tudja, hány hétig voltam „bájos” vendégségükben, de ez idő alatt „puhán” bántak velem és a fogságban lévő bajtársaimmal. Tombolt bennem a vágy, hogy elpusztítsam őket, de a létszámfölény miatt ez lehetetlennek tűnt. Napról napra jobban gyűlöltem az Ezüst Autobotok csapatát, ahogy a fővezérüket is, Magnus-t. Kimondottan arra vágytam, már mindegyikük megpusztulna ott, ahol van! Egy nap végül elkövették azt, amire mindig is emlékezni fognak: belém kötöttek. A nap a szokásosan kezdődött: az őrök kisebb-nagyobb szidalmazással részesítettek, de amikor visszamertem szólni, az egyik akkorát lekevert nekem, hogy egy sebhely maradt ott, ami máig nem tudott beforrni. Sose voltam oly haragos, mint akkor. Kitartottam éles karmomat és keresztüldöftem az Ezüst Autobot mellkasát, majd a falnak hajítottam. A becsapódás akkora volt, hogy félig betörte az űrhajó oldalát. Itt volt az idő a menekülésre: karmaimmal sebes csapásokat mértem a gyengülő fémfalra, amit végül sikerült átlyukasztanom. Ezek után alternatív üzemmódba kapcsolván elmenekültem börtönömből, ám a világűr magába húzott.
Számos bolygót jártam be - köztük a Földet is - és más mechanikus organizmusokkal is találkoztam az Ezüst Autobotokon kívül. Hogy bevalljam, egyikük se olyan barátságosak voltak, de hát mit is vártunk? Akik kikezdtek velem, azok ugyanarra a sorsra jutottak, mint az az egyén, akit börtönömben öltem meg. Ezeken a bolygókon is nagy hírnévnek örvendtem, de nem oly értelemben, mint a celebek. Üldöztek engem már a világűrben is, ahol nem igazán tudtam magamtól közlekedni az alternatív formámba, csupán kisebb-nagyobb űrhajókkal. Akik üldöztek, nagyjából porként végeztek. A meneküléssel töltött idő alatt megtanultam igazán túlélni a harcokat, bajtársak és testvérek nélkül is. Megfogadtam, hogy aki szembe mer szállni Magnus-al, annak mindenképpen segítek. Egyébként eszem ágában se jutott volna másnak a jobbomat nyújtani, még az Autobotoknak se. A Bukottakról csupán szó esett a hosszú utam során. Ők is ugyanúgy rühellték Ultra Magnus-t, ahogy én. Tudtommal ők Autobotok és Álcák egy olyan csoportja, akik a Bio Sigma segítségével maradtak életben. Minden áron meg kell találnom legalább egyet, aki tudja, hogyan győzhetnénk le legfőbb ellenségünket, úgyhogy reményteli szívvel a Földre, a porok otthona felé vettem az irányt, sebesülten és kimerültem. Őszintén szólva hasonlított kissé a Dzsungelbolygóra, ám az illat közel se volt oly jó. Az élőlények között magamat hívhattam a csúcsragadozónak: amerre jártam, ott az oroszlánok vagy a medvék rettegtek tőlem. Aranykoromat éltem eme placcon annak ellenére, hogy csata viselt Predacon-nak számítottam. Energon nélkül alig maradhattam életben, úgyhogy tartalékra fogtam magamat és Európa környékén végleg letáboroztam. Egy közeli lápos vidéken ütöttem tanyát és alternatív üzemmódban elrejtőztem a koszban. Ki tudja, mennyi ideig vártam ott. De végül szerencsém akadt: egy csapatnyi Ezüst Autobot éppen arra jártak, akiknek bőven akadt Energon tartaléka. Tudtam: eljött az idő a támadásra. Szárnyra kapva az egyiket hátba taszítottam és a levegőben magamra öltöttem eredeti alakomat és készen álltam a harcra. Csupán három ellenféllel kellett farkasszemet néznem, de nem bíztam el magamat. Megfontoltan küzdöttem és képességeimet a győzelem érdekében vetettem be. Az első lézerágyúval támadt, ami elől ki tudtam térni. A következőt elől már nem, ám akkor magam elé tartottam kezeimet és hosszú karmaimat kollektorként használtam.
- Aki másnak vermet ás, maga esik bele - mondtam és a viszályára fordítottam a sugarakat, így azok az Ezüst Autobotot fejbe találta.
A másik kettő közelharcot akartak folytatni: rám vetették magukat és az egyik hátraszorítván kezeimet, a társa hasba vert. Ismét elöntött azaz indulat, amit vendégségükben éreztem. A harag erőt adott és kiszabadítván karjaimat, letéptem a fogva tartó organizmusnak a bal végtagját. Enyhén, bosszúsan kuncogtam és a karmommal átdöftem annak a nyakán, végül a közeli fasornak hajítottam, ami a láposban akadt. Az utolsó hátba támadva próbált háton lőni az ágyújával, ám azon nyomban alternatív üzemmódba kapcsoltam. Olyan magasra vittem, ahogyan csak tudtam és csavarokat dobván a mélybe taszítottam, amit már az Ezüst Autobot nem élhetett túl. Visszatérvén a földre, megtaláltam legyőzött ellenfeleim Energontartalékat, amit magamhoz véve új erő ébredt fel bennem. Így már volt elég energiám ahhoz, hogy tovahaladjak annak reményében, hogy találok egy Bukott harcost, akinek a segítségével szembeszállhatok Ultra Magnus-al és legyőzhetem az Ezüst Autobotok hadát. Jelenleg Magyarország felé tartottam, talán ott több szerencsém lesz. Amint beléptem ennek a parányi országnak a területére, a nyíltabb és kietlen területeket vizsgáltam meg, hiszen ott több az esélye, hogy találjak egy machanikus organizmust. Amint a Kisalföldnek nevezett régióban jártam, néhány testvéremmel futottam össze, farkas és oroszlán módban. Azt hitték elsőre, hogy ellenség vagyok, de harci tudásomról hamar felismertek. Egy-két dolgot sikerült megtudnom tőlük, miszerint korábban már jártak a Földön Bukottak. A szóbeszéd nem volt koholmány, s tényleg ízig-vérig gyűlölték az Ezüst Autobotokat, amiket tettek velük és a fajtáinkkal. A Predacon társaimnak meséltem arról, mit tettek velem Magnus-ék, hiszen ők nem tudtak semmit róluk, csupán azt, hogy valamely módon léteznek. Azt is megtudtam, hogy a közeli Nagyalföldön több szerencsém lesz kutatni más organizmus után, de ők nem jöttek velem, hiszen ahol vadásztak, ott éppen a paradicsomukat lelték meg. Nem bántam, hiszen amúgy is egyedül dolgozok. Ezt a helyet néhány nap alatt sikerült felderítenem és tényleg igazuk volt a testvéreimnek: ez egy alkalmas hely arra, hogy a fajtánk csatározhassanak itt. Türelmesen vártam, hátha találkozok egy Bukottal, akivel szövetséget kötve leszámoljak az Ezüst Autobotokkal...
...No most, hogy tudod, mi vagyok, ideje hát befejeznünk ezt!
Kezdőlap 
