Himalája

Egy hete már, hogy elmentem ide a zord hegyek közt megbúvó kis menedékbázisra, ahol kipihenhettem a múltkori összecsapást Megatronnal és a csicskásával, valamint Vortex-el. A vén keselyű szavain mélázgattam még egy jó ideig, mire arra következtettem, hogy tervei vannak velem. Hogy mi, nem akarom tudni. De ha úgy alakul, nem hagyhatom magam. Csak szerencsém volt, hogy múltkor simán el tudtam intézni, de jól ismerve őt soha nem adja fel, és vissza fog térni ádázabb módszereket bevetve.
Lassan kimentem a felszínre, hogy egy kicsit gyakoroljak a havas völgyben. Nem messze egy falucska áll, de az ottani emberek nem okoznak gondot, amíg meg nem támadom őket. Bár miért bántanám a falusiakat, mikor még nem is ártottak nekem?
Amint gyakoroltam a harcot, az égben megláttam egy vadászgépet száguldozni gyorsan. Felém tartott és meg se állt. Épphogy csak elütött, és pár méterrel mögöttem megállt, de megállás közben addigra már átalakult Üstökössé, és féltérdelőállásban tartotta magát, amíg meg nem fordult felém. Nero dühösen fújtatott.
- Csakhogy megtaláltalak, kislány! Vortex mindenütt keresett, de végül én találtalak meg!
- Mit akartok tőlem? - kérdeztem összehúzva a szemeimet.
- Mégis mit? Nos... azt hiszem folytatni a múltkori összecsapást. Nekünk még nem volt alkalmunk a csatára, de most itt az idő, hogy megtudd, milyen Üstökös bácsi ereje!

/Itt Vs. Üstökös után/

Nem értettem, mi történt. Üstökös majdnem lecsapott rám, jött a sárga valami, és az Álca eltűnt. Keréknyomokat fedeztem fel magam előtt. Nero kíváncsian odaaraszolt a nyomokhoz, és megszaglászta. Megfordult ő is abba az irányba, ahol a valami eltűnt Üstökössel együtt.
- Ez furcsa. - állapítottam meg, mikor én is megnéztem magamnak a keréknyomokat. - Még közülünk se nagyon járnak hegyeken repülő üzemmódúak, nemhogy jármű üzemmódúak! Kinek lenne mersze ilyen veszélyes hegyoldalon furikázni?
Megtudtam a választ. Ahol Üstökös eltűnt a sárga valamivel, ott felbukkant egy alak, aki közeledett felém. Nero kissé fújtatva hátrált a lábamhoz. Kiderült, hogy mi is volt a sárga valami, amikor az alak közelebb ért, és megláttam sárga festését, a vörös foszforeszkáló pontokat a testén.
Magasabb nálam, úgy nézett le rám a kék optikáival, én meg csak néztem fel rá. Mellkasán láttam azt a skarlátvörös jelvényt. Azt a jelvényt, amit Protos nagyapón is láttam, de az halvány és kopott volt, az övé viszont fénylett és tiszta volt.
Egy darabig néztem, aztán zavartan elfordultam. Az idegen elmosolyodott.
- Szervusz. Meg se köszönöd, hogy megmentettelek?
- Ki vagy te? - kérdeztem gyanakodóan.
- Nem bízol bennem?
- Nem.
- Az Álcák miatt, ugye?
- Ki tudja.
- A nevem Űrdongó parancsnok. Autobot felderítő és vadász, többszörös velocitroni bajnok, örvendek. - nyújtotta felm a kezét.
- Autobot? Protos Prime, a nagyapóm mesélt róluk.
- Protos?? - döbbent meg Űrdongó. - Csak nem Prometheus Prime-ról beszélsz?? Ő volt a minden idők egyik legjobb és legnagyobb Autobot fővezére, akit mindenki tisztelt! Azt hittük meghalt, vagy valami... de úgy tűnik... tényleg ő az? Életben van? Van rajta olyan jelvény, ami nekem?
- Igen. - feleltem.
- Hihetetlen... Prometheus Prime... él... a nagy legenda... mit csinál most? Mi van vele mostanság?
- Hát... - zavarodtam meg. - Azóta ő a népünk, a terraniaiak vezére. Mi egy család vagyunk, és nekünk ő a nagypapánk. Vigyáz ránk, rám főleg, hiszen kicsi korom óta nevel és tanít, amióta az édesanyám meghalt.
- Édesanya?
- Édesanyák a kicsik nevelője, aki a világra hozza őket. Engem nem szült, csak örökbefogadott csecsemő koromban, de nekem édesanya marad.
- Értem.
- Azt hiszem, nem kéne itt időznünk tovább. Velem kell jönnöd a főközpontba. Mi nem fogadunk minden földönkívülit úgy, mint egy kedves vendéget. Nem bízunk senkiben, de még az emberekben sem. De ne aggódj, nem fog neked rontani senki a társaim közül, amíg a támogatásomat élvezed, amíg Protos nem dönt rólad.