Az erre specializálódott villámhasználó Transformerek az áramvezetés, szikrázás és egyéb villámképességek mesterei. Akik ezen a kaszton állnak, olyan fegyverzetekkel rendelkezhet, amikkel képes előállítani a feszültséget és ezekkel lő is. De vannak olyanok is, akik puszta kézzel csinálják, de azokból kevés van.
A villámhasználók, ha már nagymesterei ennek a kasztnak, az egyik legveszélyesebbek is egyben. Figyelem! Ezt a kasztot csak a terraniaiak kezdhetik kitanulás nélkül, mivel ezt az erőt Protos és a kevéske másik terraniani vén alakította ki, miután a Földre érkeztek.
1. szint:Energiagyűjtés (egyedi, csak engedéllyel)A környezetéből felfogja, összegyűjti, és hasznosítja a feszültséget ujperecekre szerelt kis begyűjtőkkel. Elektromos holmik netán élőlények között, vagy viharban könnyebb, hatékonyabb.
Kézi kisütésTenyerébe elektromos feszültséget gyűjt, majd ellenfelét megérintve kisüti azt.
Ez égési sérüléseket és jelentős görcsöt okozhat magasabb szinten. Akár a mozgást is megállíthatja. Minél tovább tart az energiagyűjtési fázis, annál erősebb lesz a támadás.
Fegyveres kisütésHasonló, mint a kézi kisütés, csak egy feszültséggyűjtő fegyverrel működik ez. Minél többet gyűjt a használó, annál erősebb lesz az elektromos lövedék.
VillámvértElső szinten még csak kisebb villámok csapnak ki a felhasználó páncéljából abba, aki megérinti, magasabb szinten már egyre inkább látható, villódzó villámok veszik körül.
2. szintUjjból kitörő villámAz összegyűjtött energia villám formájában csap ki a villámhasználó kezéből a célpontba. Dönthet úgy, hogy az ujjából hozza létre, ez esetben valamivel kisebb lesz a kicsapó villám, de pontosabb, könnyebb vele célozni.
3. szintVisszapattanó villámA 2-es szintű képesség, vagyis az ujjból kitörő villám képességének egy trükkösebb változata. Valójában a képesség ugyanaz, csupán a használó, ha nem találja el a célpontot, visszapattinthatja bármilyen felületről a villámot, és a visszapattanó villám még mindig eltalálhatja a célpontot. Magasabb szinten akár fordulni is tud így a villám.
Feltétel: ujjból kitörő villám5. szintVillámgömbA villámhasználó kezében egy villámgömb jelenik meg, melyet az ellenfél felé lő/hajít el. Mikor becsapódik, ha nem a célpontot találja el, akkor a belefoglalt energia kisebb villámok formájában kicsap, és pár méteres körzetben megcsaphatja a közel állókat.
6. szintÉgi villámcsapásA villámhasználó jelére a mellkasából az égig, majd onnan villámok csapnak le a kijelölt helyre, vagy akár egy ideig pásztáznak egy területet.
SzikrázásA villámhasználó szikrákat zúdít egy vagy több ellenfélre is, amelyek megcsípik, megsokkolják. Minél több szikra éri az ellenfelet, annál kritikusabb a hatása.
7. szintIdegsokkolás (Csak engedéllyel!)
Az agyi központot támadja elektromos chakrával a villámhasználó, így összezavarja az ellenfél processzorának kábeleit mozgató ingerületeit a kezek és a lábak között. Például lehet, hogy ha a bal kezét próbálja mozgatni, a bal lába fog reagálni, olyan irányban mozdulva, mint ahogy a kezének kellett volna.
Feltétel: Ez a képesség inkább orvosi kasztokkal rendelkező villámhasználók használhatják, de elég, ha mesteri az elektromosság idézésében. (De azért idő, amíg megtanulja )8. szintTámadó villámvértA villámhasználót hatalmas erejű, cikázó villámvért övezi, ami megvédi bárkitől sokkolva azt, aki hozzáér.
Feltétel: Villámvért ismereteDermesztősokkA használó szikrázni kezd, és az ellenséget, amelyikre rákoncentrál, ráküld pár szikrát, megsokkolja és megdermeszti egyszerre. Akár több ellenfélre is hat, de az nagyobb koncentrációval jár. A képesség hatása percekig eltart, azonban a villámhasználók legnagyobb mesterei akár egy-két órára is képes megtenni, ha elég erős a koncentrálása.
9. szintVillámtornádóÖsszegyűjtve és koncentrálva nagy mennyiségű energiát, majd gyorsan pörögve egy tetszés szerinti alakú formát veszi fel a villámhasználó körül villódzó villám. Ezek után a villám kiáramlik a testéből, és forgó áramlatként magával ragad bárkit a területen, egy időre csapdába ejtve az örvénylő villámtornádóban, súlyosan megsebezve az áldozatokat. Eléggé pusztító képesség.
Gyilkos áramcsapásEgy olyan villámképesség, ami ha szemből eltalál egy embert darabokra tudja szaggatni. Pusztító hatása erős, az egyik legerősebb támadó villámképesség.
10. szintFényteleportálás (Csak engedéllyel!)Ez a képesség lehetővé teszi az alkalmazónak, hogy ultra-nagy sebességgel tegyen meg hatalmas távolságokat.
Hogy aktiválja ezt a képességet, a villámhasználónak egy speciális telepatikai képességet kell használnia,
a helybemérést, hogy megjelölje a helyet, ahova el akar jutni. Amikor ezzel megvan, a felhasználó
azonnal teleportálhatja magát a helybemérés által megjelölt helyre. Tárgyak, fegyverek is megjelölhetőek vele,
vagy bármilyen hely, amit a villámhasználó megérint. Azon kevés képességek közé tartozik ez a technika, amit se a radarok, se az ilyen bemérő képességgél rendelkezők sem képesek követni.